Beszélgetések Sydney-vel

Ahogy múltkor ígértem, a beszélgetésünk hű és tényszerű krónikája:

Syd: Azt ugye úgy vágod, hogy én teljesen jól megvoltam ott, ahonnan elrángattál? Konkrétan mikor viszel vissza?
Én (mostantól így nevezem magam, ok?): Nem viszlek vissza, csak ha úgy csinálsz, mint az egyszeri ovis gyerek a bolt padlóján. És nem egyszer, hanem mindig.
Syd: És miért gondolod, hogy te ezt velem megteheted? Azt látom, hogy a te két kanod bevette ezt a 'főnök vagyok, falkavezér vagyok' számot, de én éltem az utcán is, ennél azért többet kéne.. Ha érted mire gondolok?
Én: Virsli?
Syd: Köszike.. Van még?
Én: Ha meghallgatsz?
Syd: Fogd rövidre..
Én: Nem fogom. De a visli nálam van.
Syd: (Lefekszik karikába, ásit egy színpadiasat de nem ver át.. a füle hegyes) Ha virslid van..
Én: Syd, te már nem vagy farkas. Régen azok voltatok, de valaki úgy döntött, hogy a hülyének is megéri emberrel haverkodni kajáért, a vadászat túl fárasztó. Ha olyan farkas vagy, aki tud haverkodni emberrel, akkor KUTYA vagy. Ezt érted?
Syd: A farkasok gyávák? Félnek az embertől? Ez hülyeség..
Én: A farkasok a legmenőbbek, de te csak egy kutya vagy (csupán a miheztartás végett). A farkas macskát, akitől te félsz, levadássza és megeszi. A farkas falkát alapít és eltartja a családját. De figyelj, Syd.. a farkasok zöme meghal, mielőtt egy éves lesz, mert vadászni nehéz. És soha, soha nem él 15 évig, pedig egy valamirevaló kutya eddig húzza.
Syd: Mondom, hülyék..
Én: Nem hülyék, mások. Ha farkas lennél, tudnod kéne vadászni, harcolni, nyomot követni. De te olyan farkas vagy, aki kutya lett. Ezért egy dolgot kell csak tudnod. Gazdát találni.
Syd: Nekem már van gazdám!
Én: Syd, neked nincs gazdád. Erről van itt szó. Akinél eddig voltál, nem a gazdád. Ő egy olyan ember, aki segít a kutyáknak gazdát találni, mert tudja jól (amit te nem), hogy már nem vagy farkas, ember nélkül kevesebb esélyed van mint medúzának a cunami alatt. Ő a gazdája a többi kutyának, akiket ott láttál, de nem neked.
Syd: Ha ilyeneket mondasz, akkor nem biztos, hogy a virsli is elég. Inkább megyek..
Én: Ne menj. Ha itt maradsz, lesz gazdád. Eddig azt hitted, olyan ember a gazdád, aki nem is. És lehet, hogy majd rólam is ezt hiszed, de remélem ennél hamarabb megtalálod azt, aki tényleg. Mint a nagy Ő, érted?
Syd: Inkább vigyél vissza..
Én: Nem vihetlek Syd.. Nem szabad, hogy azt hidd, olyan ember a gazdád, aki nem is. Inkább segítek keresni egyet. Megígérem, jó lesz!
Syd: Ha ennek a két hülyének itt, meg annak a félelmetes cirmos izének ott van gazdája, akkor nekem miért nincs?
Én: Halvány lilám sincs, kicsi Syd. De ne aggódj, okos vagy, szép vagy, kedves vagy, hamar lesz majd, okker?
Syd: Virsli? Azt mondtad: virsli?
Én: Inkább aludj, Syd.

Megjött Sydney

Ez pont olyan lesz, mintha a férjemnek magyaráznám el a dolgok menetét, hogy megértse végre ő is a világot.
Az úgy volt, hogy elmegyek a Római partra, hogy megismerjem a Pilis-Budai Kutyásokat.
Még régebben eljöttek egy helyi rendezvényre ahol megbeszéltük, hogy..
Ill. még előtte kezdődött, amikor az egyik szomszéd kiabált velem, mert a Joni kutyám biztos gyerekeket tépett szét (emberemlékezet óta nem volt erre kutyatámadás). Egyik gondolat követte a másikat, és végül mindegyik ugyanoda lyukadt ki: mérgezés. Naneee, akkor inkább beszéljük meg, de ne csak mi ketten, hanem mindenki. Ezért a rendezvény.
El is jöttek vagy öten! Szerintem a lakosság 8%-os penetrációja (nagyon vicces, nem úgy) azért több mint a semmi. Megismerkedtem Jánossal és Csillával, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk együtt.
Igazából, ha most belegondolok, még korábban kezdődött, mert apukám nem engedte, hogy kutyát tartsunk, mert A) nem való lakásba és B) sokat költözünk. Azóta rájöttem, hogy a helyes válasz C) ha kutya lenne a házban, akkor még nehezebben fegyelmezné a gyermekeit (gondolta ő). Gyermekként a szülőkkel és egyébként is a világot manipuláló propaganda-fegyvertár az ovis papír-vízfesték kombóban merül ki (meg a bolt padlóján való hisztis fetrengés, de ez rendszerint retorziókkal jár), ezért amikor az ovónéni megkért, hogy rajzoljuk le a családunkat, én csillogó szemmel lerajzoltam az aput, az anyut, a tesót és a KUTYÁT. Egy kivétellel. Akkor tigrist rajzoltam.
Azóta felnőttem, komoly munkám, házasságom és saját döntéseim vannak. Az első döntések egyike két kutya lett. Gyanítom, hogy a férjem is pontosan látta, hogy ha boldog feleséget szeretne, pár plusz lábat beszerez, vagy növeszt, vagy hoz nekem, és mivel szuper férj, hozott is.
Ezen febátorodva, hoztam még párat én is. Őszintén szólva, a kiereszthető karmű lábak az egyébként hívatlanul megjelenő ici-pici lábak miatt jöhettek, de ez a blog nem egerekről és emberek.. ööö.. macskákról szól, hanem Sydney-ről.
És Sydney meg fél a cicánktól :) A hüle macskája soha nem félt a kutyáktól, inkább felháborodott, hogy őt a többi, nem hozzánk tartozó kutya nem fogadja el fajtársnak, pedig soha nem viselkedett macskaként, nem csinált olyan hülyeségeket, mint pl. az elfutás, ő aztán tökösen áll a bunyó elébe, ha kell akár morog is. Nem csodálom, hogy ez egy rendes kutyának zavarbaejtő, mégis hogyan kell egy macskával elintézni a pozícióharcot és különben is, HONNAN veszi a BÁTORSÁGOT?
Ezután úgy éreztem, ideje leülni Sydney-vel és elmagyarázni neki (is), miért történnek úgy a dolgok, ahogy. (Holnap!)