Megjött Sydney

Ez pont olyan lesz, mintha a férjemnek magyaráznám el a dolgok menetét, hogy megértse végre ő is a világot.
Az úgy volt, hogy elmegyek a Római partra, hogy megismerjem a Pilis-Budai Kutyásokat.
Még régebben eljöttek egy helyi rendezvényre ahol megbeszéltük, hogy..
Ill. még előtte kezdődött, amikor az egyik szomszéd kiabált velem, mert a Joni kutyám biztos gyerekeket tépett szét (emberemlékezet óta nem volt erre kutyatámadás). Egyik gondolat követte a másikat, és végül mindegyik ugyanoda lyukadt ki: mérgezés. Naneee, akkor inkább beszéljük meg, de ne csak mi ketten, hanem mindenki. Ezért a rendezvény.
El is jöttek vagy öten! Szerintem a lakosság 8%-os penetrációja (nagyon vicces, nem úgy) azért több mint a semmi. Megismerkedtem Jánossal és Csillával, elhatároztuk, hogy megpróbáljuk együtt.
Igazából, ha most belegondolok, még korábban kezdődött, mert apukám nem engedte, hogy kutyát tartsunk, mert A) nem való lakásba és B) sokat költözünk. Azóta rájöttem, hogy a helyes válasz C) ha kutya lenne a házban, akkor még nehezebben fegyelmezné a gyermekeit (gondolta ő). Gyermekként a szülőkkel és egyébként is a világot manipuláló propaganda-fegyvertár az ovis papír-vízfesték kombóban merül ki (meg a bolt padlóján való hisztis fetrengés, de ez rendszerint retorziókkal jár), ezért amikor az ovónéni megkért, hogy rajzoljuk le a családunkat, én csillogó szemmel lerajzoltam az aput, az anyut, a tesót és a KUTYÁT. Egy kivétellel. Akkor tigrist rajzoltam.
Azóta felnőttem, komoly munkám, házasságom és saját döntéseim vannak. Az első döntések egyike két kutya lett. Gyanítom, hogy a férjem is pontosan látta, hogy ha boldog feleséget szeretne, pár plusz lábat beszerez, vagy növeszt, vagy hoz nekem, és mivel szuper férj, hozott is.
Ezen febátorodva, hoztam még párat én is. Őszintén szólva, a kiereszthető karmű lábak az egyébként hívatlanul megjelenő ici-pici lábak miatt jöhettek, de ez a blog nem egerekről és emberek.. ööö.. macskákról szól, hanem Sydney-ről.
És Sydney meg fél a cicánktól :) A hüle macskája soha nem félt a kutyáktól, inkább felháborodott, hogy őt a többi, nem hozzánk tartozó kutya nem fogadja el fajtársnak, pedig soha nem viselkedett macskaként, nem csinált olyan hülyeségeket, mint pl. az elfutás, ő aztán tökösen áll a bunyó elébe, ha kell akár morog is. Nem csodálom, hogy ez egy rendes kutyának zavarbaejtő, mégis hogyan kell egy macskával elintézni a pozícióharcot és különben is, HONNAN veszi a BÁTORSÁGOT?
Ezután úgy éreztem, ideje leülni Sydney-vel és elmagyarázni neki (is), miért történnek úgy a dolgok, ahogy. (Holnap!)