Erdei kommandó

Syd egy kommandós kutya. Vállára kapja az uziját, bekeni az arcát terepszínű festékkel, majd laposkúszásban meghódítja az aljnövényzetet. Eközben Bibi és Joni a feje fölött ugrálnak és bíztatják, hogy érje őket utol, de Sydnek ez nem nagyon megy, mert bár kommandós, azért elég zöldfülű (nagyon rossz poén lenne itt, hogy nem a terepfesték miatt?). Íme, Syd terepruhában:


Tehát elmentünk az erdőbe egy napsugaras vasárnap délután (tegnap). A terv azzal indult, hogy én egy pléden piknikelek és olvasok az első alkalmas tisztáson, addig ők kiképzőtábort szerveznek. A piknik harmadik percében tűnt fel, hogy immáron nem hallom a relaxáló madárcsicsergést az elviselhetetlenségig fokozódó zümm-zümm bombázók miatt, amely hangorkán akkor is csak másodpercekre szűnt meg, amikor arrébb költöztem.
Említettem már, hogy aznap szandálban voltam?
Bevállalván, hogy én leszek a helyi habókos-szandálos túrázó kutyásnéni, megterveztem a utat és utolsó eligazitást tartottam:
- Mindenki elmehet a bozótba, de csak hallótávolságon belül
- Ásni szabad, pisilni szabad, inni szabad, egymást terelni szabad, jobban tudni hogy merre kell menni viszont nem szabad
- Kiröhögni az összes biciklistát aki felfelé tolja a bringát nemhogy szabad, de kötelező, még akkor is, ha azon a szakaszon én is tolni szoktam. Ezen kívül kötelező minden túrázóhoz odamenni hízelegni és megkérdezni, nem érdekli-e a gazdasors Syddel kéz a kézben
- Ha szólok, AZZONNAL idefut az összes kutya, különben nem kap kekszet
- És Syd, nem szükséges, hogy a sarkamra lépj egyfolytában, már csak azért sem, mert így ott marad a szandál, ahova te léptél én meg eltanyázok.. mondom MENJ MÁR ARRÉBB, enélkül is tudom, hogy itt vagy

B terv arra az esetre, ha mégsem jönnének vissza:
- Biléta, chip rendben
- Joni és Bibi ismerik a környéket, hazatalálnak
- Ha Syd tűnik el, akkor azonnali pánik (gondolom ő is hasonlóképpen érzett irántam, ami megmagyarázná a szandáltaposós játékát)

Így hát nekivágtunk a rengetegnek. Syd egy idő után már nem félt a fáktól és (még most is kuncognom kell a gondolatra) megpróbált versenyt futni Bibivel a bozótban. A két kutyám ugyanis két egyéni módszert talált az előrenyomulásra akció közben. Bibi a kígyóiskola híve - az akadályok felett, alatt, mellett suhan át, nehogy észrevegyék, hogy arra járt. Joni ezt fárasztónak tartja, ezért inkább nekifutásból átrobban, helyesen feltételezve, hogy inkább ők térnek ki. Nos, Syd megpróbálta ötvözni a kettőt, magasabbrendű szintézist alkotni, aminek az lett a vége, hogy kikerülte a leveleket, viszont nekifutott a fának. Ilyenkor csöndesen visszakullogott hozzám és magyarázta, miért nem az ő hibája volt a baki, én meg kedvesen elhittem.

A stílusbeli különbségek a Zsivány-pataknál bontakoztak ki csak úgy igazán.

Bibi a folyómederben kergette a botokat (Viva la revolution! Ember nélkül is lehet botozni!), Joni felkajtatta a domboldalt és Syd drága meg visszatért a papucstaposós játékához, hisz látta, hogy így is alig tudom magamon tartani a 20 fokos, sáros lejtőn, ezért a maga módján igyekezett rábeszélni, hagyjam őket a francba heverni a sárban. A játékának véget vetett az a pont, ahol át kellett kelni a folyammá duzzadt patakon. A fiúk már régen oda-vissza szelték, kipróbálták a köveken-lépdesős, úszós, átgázolós módszert, próbálgatván, melyik vezet a legjobb eredményre (értsd: maximális mennyiségű sár / kutya-négyzetméter).
Bemutattam Sydnek a köves módszert annak részleteivel és trükkjeivel, de ő csak állt és várt és állt és várt és aztán ugrott egy olyan háromméteres maratonit, hogy a körme hegye sem lett vizes. 'Új módszer!' örvendeztem és kineveztem al-helyettes őrmesternek.
És tényleg, ilyen lábakkal tért vissza:


Én meg ilyennel:


A túra végeredménye:
- 5 ember, aki nem akar kutyát, ellenben otthon vidáman sztorizgathat a csajról, aki erdei kutyamenhelyet tart fenn
- 1 db fára kergetett macska
- pár vízhólyag és horzsolás
- és Syd, aki immáron harcossá avanzsált, sikerrel teljesítvén az első akcióját